Thanhoffer villa

000213147_1.jpg.jpg_orig.jpg
4 Petőfi sétány Siófok 8600 HU

 A Petőfi sétány közepén található a Thanhoffer villa (Horthy Miklós egykori főhadiszállása), amelyben jelenleg nyilvános könyvtár működik. Dr. Thanhoffer Lajos orvosprofesszor a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, a Petőfi sétány 4. szám alatti villáját 1897-ben építtette meg. A siófoki képviselő testület az épületet a Kodolányi János főiskola siófoki intézetének adta,amely kialakította itt könyvtárát.

A Siófoki Oktatási Központ közelében, a Petőfi sétányon található az 1897-ben épült, patinás Thanhoffer villa. A műemlék jellegű épület felújítása 2004 márciusában fejeződött be, ekkor nyílt meg a kívül-belül gyönyörűen rendbe hozott épületben a főiskolai tudományos és közkönyvtár. A patinás épületben nagyszerűen találkozott a több mint 100 éves épület szépsége és a XXI. század technikája. Az olvasóterek mellett számítógépterem, internet-hozzáférés, valamint televízióval és DVD-lejátszóval felszerelt kutatószoba áll a látogatók rendelkezésére.

Az állomány elsősorban az idegenforgalmi, vendéglátó és közgazdász képzést szolgálja, de jelentős a turisztikai információs tár is. A közel 10 000 könyv mellett videokazetták, hanganyagok, általános- és szakfolyóiratok kölcsönözhetők, ill. olvashatók. Emellett a könyvtár gyűjti a Balaton-parti települések és a régió kiadványait is. A fiókkönyvtár nyilvános kialakítása és belső berendezése alkalmassá teszi az épületet az oktatáshoz kapcsolódó rendezvények tartására, külföldi látogatók fogadására is.

info: +36 30 5948 567
Vissza
Brill Apartmanház Siófok